Pénteken Győrben T.M. Stevensék tépték le az arcunkat, alaposan. Az utazás a vártnál kissé drágábbra sikerült, de ez saját bénázás pusztán. Valamint nem picit érte meg.

Mikor megérkeztem, egy Jimi Hendrix emlékzenekar utolsó száma ment éppen, a színpadon gyanúsan sok elemmel. Igen, Stevens és Salas beállt. Mert jammelni jó, életerős, közvetlen. Amúgy ez az egész zeneiségére jellemző az embernek, ez az amitől teljesen odáig vagyok érte. Tényszerű zseniálisan technikás basszusgitáros valójában. És néha persze ezt meg is csillantja, hiszen szükséges. De az idő nagy részében egyszerű, fogós, nyakbatérdes-ugrálós témákat játszik inkább. Egyszerűen gyönyörű ez az alázat, ami benne van a zene felé.

És nem gyenge hangulatteremtő. A zenekarban három fekete (Stevens, G-Man és Delmar Brown) valamint egy indiánszármazék (Stevie Salas). Ezekután egy nemérdekelmilyenszínűvagy, worldpeace, loveforever konferálás végén az indiánságával beszúrkálni a gitárosodnak... hát kell hozzá egy arc, főleg hogy működik is. Ehhez talán csak a Type'o-sok közti folytonos zsidózás mérhető.

Egyszerű, de mégis hatásos-látványos elemekkel tűzdelt dolog volt ez. Volt benne roadon átdobott basszusgitáron hátamögül négykezezés (jó, csak kettő, de felváltva) meg utolsó szám alatt az első 5-6 sorból minden lány felrángatása. Igen, a tizenkét évesek is fenn tolták a színpadon, ahogy annak a módja.

Szóval a Shocka Zooloo project mind zeneileg mind hangulatteremtésileg egy fantasztikus zenekar, Műmenyét állítja, hogy eddigi legjobb koncertélménye. A Top 10-be én is teljesen biztosan beszavazom. Igazán lehet sajnálni azt, aki nem volt jelen.

A végén meg... valaki véletlen felrugta Stevens sörét. El is hangzott, hogy jössz nekem eggyel. Meg azzal a magyar cuccal is, na mondjad már, unicum, az. Hát ő is ráérzett itt valami ízre.

tmstevens.com

Szerző: silex  2009.05.04. 14:41 Szólj hozzá!

Címkék: rajongós koncertes

A bejegyzés trackback címe:

https://silex.blog.hu/api/trackback/id/tr721102326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.