Még amikor a szakdolgozatomat írtam, merült fel egy okosabb fajta visszaszámláló ötlete. Valami olyasmi alapvetések voltak, hogy

  1. ne másodpercenként pörögjön valós időben,
  2. ne kelljen hozzá flash,
  3. lehessen okos mondatokba szerkeszteni a tényeket,
  4. tudjon olyat is, hogy mióta kezdődött/mennyi van még hátra.

Az Irish Coffee inaktivitása miatt már persze nem lehet eredeti környezetében megnézni, de alapvetően sikeresnek volt tekinthető a feladat megoldása. Ott persze még nem volt általános a dolog, helyi adatbázisból működött minden. Nem is volt többre szükség, meg akkoriban a Google csak egy kereső volt a legtöbb ember tudatában.

Azóta eltelt pár év, már senki nem néz bután, ha azt hallja, hogy Google Calendar. Nyitottak hozzá API-t is, hogy lehessen rá okos dolgokat csinálni. Pali ennek kapcsán keresett meg úgy egy-két hónappal ezelőtt, hogy mi lenne, ha ezt a rendszert calendar-alapon működtetnénk, és akkor lehetne nyilvános, meg jó, meg fejleszthető. Persze így a teljességhez kellett egy embed opció is, hogy ténylegesen megjelenhessen a végeredmény bármiféle blogon, oldalon.

Szóval a rendszer most bétaüzembe lépett, nyílttá vált. A tapasztalatok eddig azt mutatják, hogy programajánlóként a legjobb használni (be is raktam ide balra egy dobozkát gyorsan). Ha esetleg van kedv kipróbálni, akkor csak nyugodtan. Mintegy számomra az öröm. Visszajelzéseket meg minden szinten boldogan fogadok akár itt kommentben, akár a húdenagyonhivatalos e-mailen.

http://milyen.messzevan.hu

Szerző: silex  2009.07.13. 11:04 Szólj hozzá!

Címkék: kockás kreatívos

A bejegyzés trackback címe:

https://silex.blog.hu/api/trackback/id/tr261243123

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.