Mostanság viszonylag sok helyről hallottam azt az állítást, hogy fesztiválra elsősorban nem a zene miatt jár az ember. Nos, én ezzel nem tudok teljes mértékben azonosulni. Mármint az világos, hogy fontos tényező a sok ismerőssel meg ismeretlennel való összefutás, a vonaton spontán birspálinkázás és társaik. Ezt nem is akarom elvitatni. Ezzel együtt én még mindig elsősorban a zene miatt választok. 

Fesztiválon viszonylag jó áron meg lehet nézni nagy neveket, hamárakkormár-alapon meg lehet nézni kisebb neveket, és lehet spontán jókkal megismerkedni. Így volt ez Hegyalján, és - remélhetőleg - így lesz ez az Azfeszten is. Ez utóbbiról hamarosan indítok egy jókis sorozatot. Abban le fogom írni, hogy mik azok a zenekarok, amik miatt végül egész héten kint leszek. Az előbbiről meg most gyorsan mesélek.

Sör, könyvek, birs

Annak ellenére, hogy a számomra leglényegibb zenekar csak késő este kezdett játszani, úgy gondoltam, érdemes viszonylag korán leérni. Három és fél óra egyedül vonatozásra készülvén, elraktam némi sört és könyvet (Mint vitorlás a tavon, Flatland), mondván úgysem lesz más dolgom. Persze ez nem pont így alakult, már a vonaton sikerült kedves fiatalemberekkel találkozni, akik igen finom pálinkával kínáltak, társaságomért cserébe.

Megérkezésem után a 22-es nevű borozóban leltem társaságra krlany személyében, akivel pár jótékony sör mellett megfejtettük, hogy is működik a világ. Mindezt persze azután, hogy a Vészbanyákért cserébe adott nekem egy Akiért a harang szól-t. Szóval könyv, alkohol, társaság kipipálva. A jódlizó hód csak ráadás. Lassan kezdődnek a zenék. Ha már összefutottam a megfelelő emberekkel, gondoltam meglesem, milyen is az Aiming for Sunday. 

Terpeszes-üvöltős vs Zongorázós-vonaglós

Amikor beértem a fesztiválra, a nagyszínpadon épp a Depresszió mutatta meg, hogyan kell a Tankcsapda által kijelölt útvonalat mindenféle kitérő nélkül bejárni. A Malátabárba szerencsére csak elvétve, számok között szóltak be, így teljesen átadhattam magam az Aiming for Sunday-nek. És bár teljes lenyűgözést ők sem tudtak produkálni, legalább egy erős közepes élményt tudtak hozni. Mondjuk nem is hiszem, hogy mást nagyon szerettek volna. Vagy egyszerűen csak nem vagyok célközönsége ennek az Oasis-szerű, kicsit Bryan Adamst, kicsit Coldplayt belerakosgatós zenének. Ez az utóbbi eset igazából a valószínűbb, a megfelelő korú kislányok ugyanis teljes lelkesedéssel ugráltak még a lassú számok alatt is.

http://www.myspace.com/aimingforsundaymusic

Mint egy tíz tonnás kalapács...

Aztán a Nagyszínpadon az este fő attrakciója. A kivetítőn lángok, a térben gitárgerjedés. Robb Flynn felsétál, terpeszbe áll és üvölt egyet. A Machine Head óriásit szakított. Őserő, düh. Ez metál. Talán egy lehelletnyit többet pálinkáztak mint feltétlenül kellett volna, de ezt csak azon lehetett észrevenni, hogy a közönség felé tett beszólások valahogy mindig pont a számok problémásabb pillanataira estek. Összeségében ezzel együtt is bőven egyben volt a koncert. Meg hát nem picit kemény dolog az első fél órát gyakorlatilag megállás nélkül végignyomni ilyen zenével. A közönség pedig eléggé vette a lapot. Volt itt minden: együtt éneklés, pogó, ugrálás, szeretetkör circle pit.

http://machinehead1.com/

És a valami új

Aztán átmentem egy kisebb színpadra, ott láttam Irie Maffiát. Bevallom, eleinte picit féltem a dologtól, a legutóbbi ska-s tapasztalataim miatt. De valahogy itt nem volt probléma. Jó eséllyel azért, mert funky és reggae is van a zenéjükben bőven. Meg MC Busa azért engem nyűgözött már le korábban, igaz azt a Zubolyban tette. Öt-hat számot hallgattam meg. Az elszakadás nehéz volt, de ki kellett próbálni a nyílt téri piszoárt, és utána már közelebb volt a tributebandes színpad, inkább ott nézelődtem. Viszont rájuk biztos fogok még alkalmat szánni.

http://www.myspace.com/iriemaffia

Szerző: silex  2009.07.20. 16:29 Szólj hozzá!

Címkék: rajongós koncertes fesztiválos

A bejegyzés trackback címe:

https://silex.blog.hu/api/trackback/id/tr321256900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.