Van egy kispolszki-fetisiszta banda itt, akik már évek óta alkotnak szépeket, mélyeket. A nevük az, hogy Malacka és a tahó, és hát elég érdekes pályát futottak be, ami az én agyam velük való kapcsolatát illeti.

Első emlékem róluk egy fekete-fehér illegál plakát egy budai buszmegállóban. Nem mondhatnám, hogy megragadott. A névtől valami bődületes műdadaista hangulatom támadt, hát kisebb szöryülködések után meg is feledkeztem inkább.

Aztán pár évre rá Rambó úr felhívta rá a figyelmemet. Akkor - az ő izlésében bízva - belehallgattam. Le is nyűgözött, ahogy a világrend ezt megköveteli.

Majdhogynem két évembe telt, mire koncertre is eljutottam végül. Ez persze nem az ő hibájuk, játszanak ők becsülettel. Csakhát a lustadögség...

Mindenesetre megérte. Ska zenekarhoz méltó módon minden pillanatban legalább 7-8 ember ugrál, pörög a színpadon. A helyenként használt vendéghegedű is ad egy plusz varázscsavart, jó gondolat volt. Mostanság már arról is megfeledkeztem, hogy egy jó konf mennyit tud dobni egy koncertélményen. Hát most arcba kaptam, hogy de. Határozottan vicces-élvezetes, a szövegvilághoz méltó átvezetéseket, tutiságmegmondásokat hallhattunk a számok között.

Ja és a szövegek... Na, ennek a zenekarnak ez a mélylényegi tényezője. Szóvicc szóvicc hátán, bátor asszociácók, kispolszki. Így kell ezt csinálni, no. És ha egy zenekar képes arra, hogy Shop-ska címmel írjon egy számot, majd hegedűvel-trombitával-gitárral ugrálva, ordítva, az őszinte lelkesedés őserejével adja elő, na akkor annak a zenekarnak nem csak hogy érdemes, kötelező léteznie.

malackaesataho.hu