Azt szeretem a Garbage-közeli csajrockban, hogy az egyik leginkább partizásra kitalált zene. A Pauly Pilotban pedig minden megvan, ami egy ilyen estéhez szükséges. Jó kiállás, jó hang, fogós, laza gitártémák, néhol popfunkos, néhol picit diszkós dob és basszus.
Múlt héten az After Musicban húzták. Apróbb csalódottságomat nem bírom magamban tartani. Ma nem volt ingyen alkohol a helyen. Nem tudják, mikor kell promót szervezni. Pedig milyen szép is volt az elmúlt pár alkalommal...
Nohát viszont a koncert. Önvallomásos hangulatomban lévén tudatom, hogy igen régen volt már, hogy első sorban csápoltam. Most megint. És a helyzet, hogy ezt többször kéne tennem. Oké, elismerem, egy kis klubban az első sor mást jelent, inkább teszi családiassá a bulit, mint agylehagyós örjöngéssé. De arconpörgöni családiasan az igazi.
A Pauly Pilotnak nem csak a zenéje, a színpadképe is teljesen a helyén. Mindenkin érezhető, hogy abban a pillanatban a zene a legerősebb jelenlét. Egyszerűen lehetetlen nem együttmozdulni vele. A vizuális élmények rétegeihez pedig hozzátett egy újabbat a függesztett alsó tam. Ritkán lát az ember dobot ilyen erősen pattogni a kettőnégyek ereje alatt. Lenyűgöző, dobhártyasímogató.
Eszti maga a megtestesült női öntudat. Határozott, bátor, belefekszik minden porcikájával. És van néhány igencsak utánozhatatlan ugrálási formációja. (Halkan jegyzem meg, a Wan2 magazinban pár hónapja volt ő Underground Dívának kikiáltva ám).
És ez nem jelenti azt, hogy a gitár vagy a basszus háttérbe szorult volna a szememben. Tökéletesen támasztották alá, azt amit alá kellett. Csak ismételni tudom, ha bulizós koncert kell, a Pauly Pilot a helyes választás.
Bónusznak meg itt egy szám, hogy hallani is lehessen, mitől lelkesedek ennyire.
