Ismét csakbennhajógerendázattó, ismét köszi nekik a figyelemfelkeltést. Most Lorus. Most progrock-jazzrock instrumentálisan.

Igazából elég régen hallgattam ilyesmi zenét úgy igazán élvezettel. De ez a tavaly készült album most nagyon megfogott. Kellő mennyiségben vannak meghökkentő tempótrükkök - mégis indokolva dallammal. Vagy meghökkentő dallamtrükkök - mégis indokolva ritmikával. Néhol Emersonos fordulatok, ami aztán szintén pártolandó, meg kellően bitang riffek (teszem azt a Beast-ben).

Egyetlen igazán negatívum számomra - bár gyanús, hogy ez műfaji sajátosság - a szinte állandó jelleggel használt kikacsintós intrók. Persze, vicces valami reneszánsz dallammal kezdeni, vagy kevésbites billentyűeffekttel. Csak fura, ha a rákövetkező számnak konkrétan semmi köze hozzá.

Most jön az a rész, hogy nem csak őket orrbaszájba, hanem előszedem a King Crimsont, a Rusht és társait is mellé. Csak nem kezdődik a második metálkorszakom?