Mert mi is az, amitől a zenélés igazi lesz? A lelkesedés, az örömteliség. A barátokkal együtt, esetleg a sör. Hogy élvezd. A képzettség csak akkor kerül előtérbe, ha a nyilvánosság is előjön. De még akkor se rögtön. Félrészeg haverok bármikor élvezni fogják. Üvölteni az ismerős dalokat, meg a nevedet is.
Valamikor kaptam egy könyvet, aminek Zen gitár volt a címe. Lassan ideje újraolvasni, már csak halvány emlékek vannak meg. A konklúzió az, hogy fogd meg mindig úgy a gitárt, mintha először fognád. És akkor tényleg valami belső fog kimászni belőled.
És hogy mitől tolult ez fel bennem? Rátaláltam egy őszinte lelkesedésről, egy végre megvalósuló zenekar első lépéseiről szóló blogra. Ahogy olvasgatom, rájövök, hogy ismerem ezt az érzést. Rég volt már. De gyöngyörű volt. Persze kicsiben meg-meg érzi az ember. De az első alkalom - mint a legtöbb témakörben - a próbában is megismételhetetlen.
Dani halálos nyugalommal szerelte a cineket és csak mosolygott. Ő már volt próbateremben.
Szóvalhát hajrá Pussymagnet! Sok-sok lelkesedést, mint ahogy most van! És jó lesz, én figyelek.
