Hát akkor megvolt az idei sokáigottvagyok-fesztivál. Ki is pihentem már nagyjából a bajait - volt abból is bőven. Nézzük hát, mi minden történt körülöttem ebben a pár napban. És azértis Tankcsapdával fogok központozni.

És a hátsó üléseken többen már sehogyse férnek el

Az odaút végül egyedül zajlott egy jegy otthonhagyásából kifolyólag. Végülis így sem unatkoztam. Volt sör, Ufomagazin, Természet világa (igen, az újságosoknak eléggé el tud kerekedni a szemük, amikor egyszerre kérem ezt a kettőt). Velem szemben meg egy egymást nagyon kedvesen szúrkáló ötvenes házaspár.

- Mert téged csak a cigi és az alvás érdekel.
- Nem is! Adj már egy szálat!

Aztán egy szolid félórás séta, hogy a bejáratnál jöjjek rá, volt fesztiválbusz. Sor viszont nem, jól jártam. A szervezők lelkét azért áldottam egy kicsit, hogy az ellenkező irányba raktak ki egy rohadtnagybetűs Kemping táblát, ami alá csak kicsivel fért oda, hogy színpad, meg hogy backstage.

A vonatom zakatol, néha görbe a pálya

Végül azért nagy nehezen lehetett találni sátorhelyet, még a fák között. Ha jól gondolom, az utolsó ilyen helyek egyike volt. Még két óra, hogy bárki ismerős megérkezzen. No, ennek örömére gyorsan sör és első koncert.

A sör - nem meglepő módon - a szokásos fesztiválos-vizes, kb bármennyit meg lehet inni belőle különösebb agyletevés nélkül. A bélműködést azért beindítja idővel. A zenét hozzá meg a 5oultrain adta. Rossz nem volt, de olyan nagyon kimagasló sem. Ügyesek, lendületesek, de nagy újdonságot nem mutatók.

Forgács, vagy szálka a szemben

A következő pár órában érkezések, üdvözlések, kapuhoz kimenések, sörözések mindenkivel. Egy kis kóstoló krlany házi Diólikőrjéből (állítólag finom, szerintem édes és ez ellentmond). És az első dilemma. Fish! vagy Kerekes band? Egyeseknek előbbi, nekem az utóbbi lett belőle. Pontosan azt hozták, amit vártam. Pörgős, hangulatos, ugrálós, lelkes. A jelzőhalmozást megpróbálom lecsökkenteni cserébe. Meg gyorsítok is egyet a tempón, a legtöbb zenekar hozta a vártat, írtam már róluk.

És játszani ezt a rock n rollnak hívott szart

Aztán a következő két nap elég töményen telt. Volt például sok-sok por, ami kifejezetten használt a légzőrendszeremnek. Ezért nem is bírtam az utolsó napot már ott tölteni. Ezzel együtt sikerült megnézni egy csomó olyan zenekart, amire határozottan kíváncsi voltam és pár olyat is, ami csak véletlenül akadt az utamba.

Ezek közül egyet kell nagyon határozottan kiemelnem, az pedig a Psycho Mutants. Nagyon ritkán lehet hallani ilyen gyönyörűen mély férfi énekhangot, ráadásul ilyen jó zenéhez. Tim Burton rajzfilmeket képzel hozzá az ember önkéntelenül. És nem túl gyakori, hogy ennyi balkezes gitárost látok egyszerre egy színpadon.

Délben fel, kávé kell, felhúrozva újra

Azért valahogy mégiscsak a reggelek-délelőttök voltak a legszebb pillanatok. Az ember kiül egy zsák zsepivel és a gitárjával kávézni. És akkor eleinte csak azért jönnek oda, hogy hadd próbálják ki, mert úristen, még nem láttam akusztikus basszusgitárt. Aztán néhányról kiderül, hogy van nála gitár. Vagy szájharmonika. Vagy kérünk műanyag villákat és megvan a dobszerkó.

És akkor odakeveredik Gyufa mellé lilijan is. És kész a hajnali bluesjam. No ezek azok a pillanatok, amiért tényleg érdemes volt lemenni. A koncertek kezdetéig kisebb-nagyobb szünetekkel ment is ez a zenélgetés. A REC zenekar és még néhányan voltak ezek a kedves emberek. Kifejezetten örültem nekik. Remélem, egyszer elkeveredek koncertjükre is.

Szerző: silex  2009.08.25. 13:15 Szólj hozzá!

Címkék: élményes koncertes fesztiválos

A bejegyzés trackback címe:

https://silex.blog.hu/api/trackback/id/tr871337115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása