Sajnos egyelőre csak DVD-n (reményeim szerint előbb-utóbb élőben is), de sikerült végre megnéznem az Elektrát. Egy új, egy modern, egy zenés változatban. A szöveg Kovács-Cohner Róbertet, a zene Vedres Csabát dícséri.

Mivel színházügyi szakértő csak mérsékelten vagyok, valamint ugye nem a szándékolt formában láttam a dolgot, a rendezésről, a színészekről csak pár szót merek ejteni. A díszletről még kevesebbet, azt igazából csak kacor elmondásából láttam át ugyanis. Bár az alapgondolat elég érdekes. A szinpad két oldalán egy-egy mikrofon, ebbe énekelnek többnyire. Viszont a színészek arca kivetítőn is megjelenik, ott már egymás felé fordulva. Ezért aztán folyamatos a kettős érzet, hogy a közönségnek panaszkodnak miközben egymással beszélgetnek.

A színészek alapvetően jók. Mármint nem nagyon értek hozzá, a kirívó rosszat nyilván észrevenném, szóval nagy baj nem lehet. De térjünk a lényegre:

Üveg aranyhalak.

Igen, megint jó idő, megint sétálni kell este hídon, megint bámulni kell a Dunát. És köben nosztalgiázni. Aztán értesülni róla, hogy most szombaton Black-out, Kowalskyval, Fehérvárival.

Igen jól indul az év koncertek szempontjából, szóval tessék csak jönni holnap este Wigwamba.

http://black-out.hu/

 03.14 15:00, remélem érzi mindenki kellően.

Claypool aktualitását a közelgő bécsi koncertje adja. Még ma elrohanok jól jegyet venni, ez egyelőre az év nagy dobásának szánt koncert a repertoáromban.

Leginkább a Primusból lehet ismerős. No meg onnan, hogy a South Park főcímzenéje is hozzá fűződik. Agyament zenéket csinál ő, nagyon bátran, nagyon szabadon. És bár legtöbbször basszusgitáron látható, játszik mindenféle hangszeren. Ezek közül a legőszintébb a whamola: fogj egy partvist, húzz rá egy húrt és miközben egy dobverővel ütöd, hangolgasd ide-oda egy csapágy segítségével. Ha nagy leszek, lesz nekem is.

Valahol mélyen igazából két dolog van, ami miatt nem lehet szó nélkül elmenni mellette, ami miatt muszáj teljesen odáig lenni érte. Az egyik az imént említett agyamentség. Nem csak a zenéjében jönnek egymás után a jól megkonstruált WTFek, színpadi kiállása, öltözködése is igencsak extravagáns. Jelenség, na.

Csak mondom, ha valaki szuperhősös musicalt akarna nézni, a Dr. Horrible's Sing Along Blog mindentvivő választás. Most, harmadszor is végignézve, tényleg csak ajánlani tudom. 

A történet bájosan egyszerű. Adott egy D.r Horrible nevű, feltörekvőfélben lévő szupergonosz (Neil Patrick Harris). Nem annyira sikerülgetnek neki a dolgok, meg hát a magánéletében is kissé félénk. De ha végre felveszik a Gonoszok gonosz ligájába, majd minden helyrepattan. A mosodában való ábrándozás tárgya (Felicia Day) meg persze pont akkor szólítja meg, amikor a felvételikövetelményként kiírt bűntettet hajtaná épp végre. A dolog persze nem ettől romlik el, hanem Captain Hammer (Nathan Fillon) megjelenése miatt. A hősnek ugyebár mindig győznie kell, és meg kell hódítania a nő szívét is. Nem mellesleg a beképzelt, pojáca szuperhős gondolata ugyan nem új, de tökéletesen végletekig vitt ebben az esetben.

Már fontolgatom egy ideje, hogy írkálok számomra így vagy úgy példaképnek tekinthető basszusgitárosokról. Meg így, amig koncertpangás van - bár ez már talán nem tart sokáig -, kiválóan van rá alkalom is.

Elsőként az egyik legfrissebb meglepetésemet mutatnám akkor be. Rob Trujillo mostanában a Metallicában alkot, és hát emiatt is volt, hogy kissé előitéletesen álltam hozzá. Végülis ez nem a basszusáról híres zenekar, Newsted alatt semmiképp sem. Jó, láttam, van egy egyedi mozgáskultúrája Trujillonak, még azt is mondanám hogy valami perverz élvezeti értéket ad ez az állandósult gorillapóz.

Pár hete 0xFEC küldött egy linket az Infectious Grooves egyik számáról. Hmm, finom, frankó slaptémák, van húzás. Aztán egyszercsak ott az a mozgás... Na akkor kicsit utána is néz már az ember, és - nyilván - revízió lett a vége.

mondta egyszer egy igen bölcs ismerősöm, majd őrült módjára elkezdett két matchboxot rángatni mindenfele.

Amúgy tényleg vicces dolog ez az experimentális zeneszerzés, lehet néha próbálkozni kéne vele egy picit. Úgyis itt lebeg néhány versfeldolgozás a fejem felett. Gyanús, hogy legalább az egyikre rá tudok húzni valami ilyesmi megoldást.

Addig meg, hogy miről is beszélek: http://diegostocco.com/ 

Az én nyálelválasztásomat ez a videó indította meg még tegnap, 0xFEC-nek hála:

[UPDATE 17:35] És jatényleg alapon még az is, hogy Korom Attila megzenésítette ezt a verset, ez is idevág:

Virágevő Zsiráf Dezső
a Barka utcában lakott.
Lent a földszinten volt szobája,
de följebb bérelt ablakot.
Ám fönt az ablakában,
nem nőtt sosem virág, 
lereggelizte mindig,
Virágevő Zsiráf. 

Na így már teljes a kép.

Szóval Negyvenkettő végül megírta:

nyolcadik emelet, reggel, félálom, kintről hangos madárcsicsergés

- mi a fene csiripel?
- az elefántok
- ilyen magas fák vannak nálatok, hogy idáig fel tudnak mászni?
- jajj, dehogyis! nem a fákon, hanem az ööö ... (szünet) zsiráfokon másznak fel. majdnem zebrát mondtam, de aztán rájöttem, hogy az értelmetlen lett volna
- ... (fuldokló röhögés)
- mert a zebra csíkjain lecsúsznának, de a zsiráfok foltjaiban meg lehet kapaszkodni

Hát sajnos... És még asszociácókat is teremtett. Még a Just Kiddinnel játszottuk az I Wouldn't Believe Your Radiot. Valamiért elefántosnak lett nevezve. Pedig

If I had myself a flying giraffe
You’d have one in a box with a window

Azért megmutatom.

Vettem Yamaha Audiogram 6-ot. Meg Reapert. Szóval lehet reszketni, ismerkedek a házistúdiózás élményével. Az első áldozat a Mintha vihar jönne lesz, de mostantól minden szart felveszek. Király.

Majd azért meg is osztok néhány dolgot, hogy még jobb legyen.

Voltunk Mongun Trió koncerten. Ezen felbuzdulva Mészi megkért, hogy csináljunk valami páratlant. Elő is szedtem gyorsan egy pár hónapos gondolatomat és picit gatyába ráztam. Kíváncsi vagyok mi lesz belőle. Tovább után hirtelenkotta. Na milyen?